Petrók Bálint

Pszichológus

Petrók Bálint (1)

13. kerület

1135 Budapest, Reitter Ferenc utca 10b

A 32-es busz lekanyarodik a felüljáróról, közel az 1-es villamos. Parkolni legközelebb fizetősen a Mór utcában tudsz.

„Mutass nekem egy épeszű embert, és én kigyógyítom belőle.” Carl Gustav Jung

Sokszor amit betegségként, gyengeségként írunk le, valójában az élet kihívásaira adott válaszunk. Nem úgy osztották a lapokat, ahogy vártuk, de meg kellett tanulnunk felülkerekedni a problémán, túllendülni, együtt élni a nehézségekkel. Ahogy az élet halad, a probléma később is szembejön. És talán más szín nincs is a palettánkon megoldani, csak, amit már ismerünk. A hétköznapokban nem vesszük észre, hogyan lépünk bele hasonló kátyúkba, csak az ismerős érzést ismerjük föl, „már megint ez történik velem”. Tehetetlenné válunk, feszültté, frusztrálttá, nem értjük miért érezzük rosszul magunkat.

Olykor egy kezdődő és egy elmérgesedett probléma közt a különbség az idő, amit őrlődéssel, halogatással töltünk, mielőtt szembenéznénk a fájó dolgokkal. Talán a legnehezebb lépés elindulni ezen az úton, belátni, hogy segítene, ha át tudnám látni mi történik, ha időt, figyelmet szentelnék rá, hogy megértsem, hogy jutottam ide.

Ezekben a helyzetekben érdemes elgondolkoznunk azon, hogy segítő szakemberhez forduljunk. Ha a megfelelő bizalom ki tud épülni, nem csupán egy adott problémára kaphatunk gyors választ, de saját magunkat is jobban megismerhetjük, olyan összefüggéseket is megérthetünk korábbi döntéseinkkel, reakcióinkkal kapcsolatosan, amiket talán mindig is szerettünk volna. Én ebben a folyamatban tudok segíteni.

 

Rólam

Petrók Bálint vagyok, pszichológus. Alapdiplomámat a Károli Gáspár Református egyetemen, mesterdiplomámat az ELTE klinikai- és egészségpszichológia szakirányán szereztem. Eddigi tapasztalataim főként klinikai területről jönnek; függőséggel, depresszióval, elmérgesedett családi- és párkapcsolatokkal foglalkoztam. Munkám során azt tapasztaltam ezen problémák gyökerénél sűrűn találhatóak meg legalapvetőbb emberi kapcsolataink, azok kihívásai, konfliktusai, sokszor olyan módokon, amiket elsőre nehéz meglátni. Fontosnak is tartom, hogy a tanácsadás során minél jobban megtaláljam a közös nevezőt, tisztán, jól érthetően kommunikáljam meglátásaimat. Olykor, ha tart ott a folyamat, s a téma engedi még némi humorral is fűszerezem beszélgetéseinket.

 

Amikkel hozzám fordulhat

Alvászavar kezelése
Asszertív kommunikáció
Családi konfliktusok
Gyász
Indulatkezelési problémák
Kiégés
Krízisintervenció
Munkahelyi stressz
Önismeret
Párkapcsolati konfliktusok
Testi eredetű lelki (pszichoszomatikus) bajok
Stressz, szorongás

Amennyiben más problémáról van szó, javaslok egy közös első beszélgetésben fel tudjuk mérni, mennyiben tudok én, vagy valamely kollégám segíteni.