Tardiné Kovács Eszter
Pszichológus, komplex művészeti terapeuta, és képzésben lévő család- és párterapeuta

„…volt valami, ami megvédte az embert az érzelmek viharaiban, és ez a valami mindenki számára hozzáférhető volt. Ez volt a művészet, a költészet, a dal, a muzsika. Azért született meg, hogy feloldja a szorongást, kimondja a bánatot, megfogalmazza a gyászt, és azért is, hogy kikiáltsa az örömöt, a boldogságot, a szerelmet, a büszke dacot, a „csak azért is”-t…” (Andrásfalvy Bertalan)
Már az egyetemi évek alatt is élénken érdeklődtem a rajzok őszinte világa iránt, a mesék gyógyító, személyiségfejlesztő hatását pedig saját magam is átélhettem az írás által. Nem véletlen, hogy ezek után a művészet- és meseterápia jelentette számomra a szakmában a megérkezést, kiteljesedést. Őszintén hiszem azt, hogy a művészetek világa egy puha, lágy, elfogadó közeget teremt az önkifejezésre, az önismereti barangolásra, amelyből erősödni, töltekezni és növekedni lehet, s amely ezáltal hozzájárul a gyermekek, kamaszok és felnőttek lelki fejlődéséhez és jóllétéhez.
Azonban azt is vallom, hogy nem csak a képeknek vagy mesei szimbólumoknak van nagy ereje, hanem a kimondott szónak is – segítő beszélgetés során új szemszögből nézhetünk rá a nehézségeinkre, megérthetjük az összefüggéseket és támpontokat találhatunk a továbblépéshez, megtalálva saját, egyéni megoldásainkat. Ebben tudok kísérő lenni – a pszichológus ugyanis nem tudja megírni a történet folytatását, de azáltal, hogy kérdez, figyel és visszajelez az eddigi cselekmény kapcsán, útitárssá tud válni, hogy a főhős felvértezve győzhesse le az akadályokat.
Pszichológus diplomámat a Károli Gáspár Református Egyetemen szereztem, ahol mesterképzésként fejlődés és klinikai gyermekpszichológia specializációt választottam. Ezzel párhuzamosan végeztem el a komplex művészeti terapeuta szakirányú továbbképzést a Wesley János Lelkészképző Főiskolán, ahol a Katarzis Komplex Művészetterápia és Kincskereső Meseterápia módszereit sajátíthattam el. Mindezeket megtámogatva több rajzelemző tanfolyamot is elvégeztem, megszereztem az okleveles rajzvizsgálati szakértő címet, valamint részt vettem élménypedagógiai és meseterápiás képzéseken.
Jelenleg a Magyar Családterápiás Egyesületnél képződöm, lassan az alapképzés végéhez közeledem. Iskolapszichológusként dolgozom, illetve hat évet töltöttem önkéntesként a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnál, telefonos és email-es felületen nyújtva lelkisegélyt a
megkeresőknek, így a személyes beszélgetések mellett az online konzultációk terén is van tapasztalatom.
A következő témákban tudok segítséget nyújtani
Önértékelés, önbizalom erősítése
Stresszkezelés, enyhébb szorongások csökkentése
Önismeret fejlesztése, mélyítése
Kapcsolati elakadások, konfliktuskezelés
Párkapcsolati nehézségek
Útkeresés, pályaválasztási kérdések
Prevenció, lelki egészségmegőrzés
Relaxációs technikák elsajátítása
Amennyiben szimpatikusnak talál, keressen bizalommal!
Árak




