Bakodi Nóra

Pszichológus

A pszichológus a mankó, de járni te magad tudsz megtanulni

Bakodi Nóra pszichológus vagyok, a Szegedi Tudományegyetemen végeztem 2011-ben
neuropszichológia szakirányon. Módszerspecifikus képzéseim az analitikus – KIP, regressziós technikák – területekre terjednek ki.

Számomra lenyűgöző az ember túlélő képessége. Nincs olyan helyzet, amihez ne tudna
alkalmazkodni, viselkedések, érzelmek széles skáláját tudja kifejleszteni túlélése érdekében.

Az összes viselkedésünk, reakciónk, szokásunk és érzelmünk azért van jelen, mert egyszer ez
segített egy kihívás leküzdésében, egy élethelyzet megoldásában, az alkalmazkodásban.

Ugyanakkor ezt a rugalmasságunkat egyfajta merevség is kíséri: a jól bevált utat nagyon
nehezen hagyjuk magunk mögött, még akkor is, ha ezek a régen hasznos stratégiák már nem
működnek, sőt akár akadályozhatnak is bennünket. Ilyenkor érezzük azt, hogy összecsapnak fejünk felett a hullámok, nem érezzük jól magunkat, nem vagyunk urai saját életünknek.

Segítséget kérni azonban nem könnyű. Egyfelől megnyílni egy idegennek, elmondani neki
minden érzésünket, gondolatunkat valódi kihívást jelent, másfelől bátorság és erő kell
szembenézni saját magunkkal, saját történetünkkel. Hiszem – és ezért lett ez a hivatásom –, hogy a pszichológiának itt van létjogosultsága.

Egy jó szakember – és itt nem a terápiás
módszer számít, hanem az, hogy úgy érezzem, megbízhatom benne – segít megkönnyíteni ezt
az utat. Vele együttműködve ráláthatunk saját mozgatórugóinkra, megértjük a történések
láncolatát, az érzéseink okát, megszokásaink tartalmát s ezzel a tudással felvértezve már
képesek leszünk ismét rugalmasan alkalmazkodni, másként reagálni, új utakra lépni és visszaszerezni életünk irányítását.

Témakörök, amelyekben segíteni tudok

szorongásos zavarok
pánik
depresszió
kényszerzavarok
párkapcsolati zavarok
pszichoszomatikus zavarok
szexuális zavarok
krízishelyzetek

A következő módszereket alkalmazom

Katathym imaginációs pszichoterápiás
módszer 
Regressziós technikák  
Ego-state terápia

Árak

Személyes

Egyéni konzultáció
14.000 Ft 50 perc
  • Bakodi Nóra